眼睛痛是什么病

Kwame Nkrumah
Ghána 1. eln?ke
Hivatali id? 1960. július 1. – 1966. február 24.
Utód	Joseph Arthur Ankrah
Ghána 1. minisztereln?ke
Hivatali id? 1957. március 6. – 1960. július 1.
Született	1909. szeptember 21. Nkroful
Elhunyt	1972. április 27. (62 évesen) Bukarest
Sírhely	Kwame Nkrumah Mausoleum Accra Nkroful
Párt	A Nép Gyülekezetének Pártja
Házastársa	Fathia Rizk
Gyermekei	Gamal Nkrumah Samia Nkrumah Sekou Nkrumah
Foglalkozás	politikus író diplomata egyetemi oktató
Iskolái	Lincoln University London School of Economics University of Pennsylvania Graduate School of Education Achimota School Lincoln University (BA, teológia)
Halál oka	b?rrák prosztatarák
Vallás	kereszténység
Díjak	Nemzetk?zi Lenin-békedíj Knight Grand Cross with Collar of the Order of Merit of the Italian Republic (1963. szeptember 25.) Order of the Companions of O. R. Tambo (2004. június 16.) Fehér Oroszlán-rend nagykeresztje lánccal (1961. augusztus 2.) Grand Cross of the Order of Polonia Restituta (1965)
A Wikimédia Commons tartalmaz Kwame Nkrumah témájú médiaállományokat.

Kwame Nkrumah (1909. szeptember 21. – Bukarest, 1972. április 27.) (eredeti nevén Francis Nwia Kofi Ngonloma) ghánai politikus, függetlenségi harcos, a pánafrikanizmus egyik legjelent?sebb és legbefolyásosabb képvisel?je a gyarmatosítás kora után Afrikában. 1951 és 1966 k?z?tt el?bb a brit gyarmat, Aranypart kormányának vezet?je, majd a függetlenség kikiáltása után Ghána minisztereln?ke és k?ztársasági eln?ke. 1966. február 24-én katonai hatalomátvétel t?rtént Ghánában, mik?zben Nkrumah Pekingben tett látogatást. Ezután Guineában kapott politikai menedéket. 1971 augusztusában Bukarestbe utazott kórházi kezelés céljából, itt halt meg 1972. április 27-én.

Kwame Nkrumah kül?nleges helyet foglal el az afrikai kontinens t?rténelmében, egyike volt a legmegbecsültebb és legbefolyásosabb politikusoknak. Pályafutásának megítélése azonban bonyolult és nem egyértelm?: még életében szobrokat és emlékm?veket emeltek neki hazájában, amelyeket 1966 után leromboltak, halála után azonban ismét helyreállították azokat. A Nemzet Atyja, ahogyan Nkrumah hívatta magát, szám?zetésben halt meg, de halála után f?ldi maradványait a legnagyobb tiszteletadás mellett temették el Ghánában. Politikai nézetei miatt hívták kommunistának, nacionalistának, szocialistának, zsarnoknak, romantikusnak, diktátornak, idealistának, pragmatistának, de ezek egyike sem fejezi ki híven Nkrumah ?sszetett személyiségét.

Fiatalkora és tanulmányai

A brit fennhatóság alá tartozó Aranyparton kiadott bélyeg, II. Erzsébet brit királyn? arcképével

1909. szeptember 21-én született Francis Nwia Kofi Ngonloma az akkor a brit gyarmatbirodalomhoz tartozó Aranyparton, Nkroful településen. Szülei a ghánai akan t?rzs nzima csoportjához tartoztak. Apja helyi ékszerész volt, anyja a f?ldeken és a háztartásban dolgozott. Hároméves korában a család (apja, feleségei, Nkrumah és féltestvérei) a k?zeli Half Assini városba k?lt?z?tt. Itt Nkrumah a helyi iskolába járt, amit európai misszionáriusok vezettek. Nyolc év után az osztály egyik legjobbjaként végzett és a város egyik általános iskolájában kapott állást mint segédtanár.

Innen az accrai tanárképz? f?iskolára került, ahol 1930-ban végzett. 1928-ban a f?iskola a k?zeli Achimota városába k?lt?z?tt és a Prince of Wales' College része lett. Nkrumah és társai a brit fels?oktatási intézmények életét élték: a tananyag, a fegyelmezés, a sportélet az angol magániskolákat másolta és arra készítette fel a diákokat, hogy a brit uralom elk?telezett, de jól képzett hívei legyenek. Ebben az id?szakban nagy befolyást gyakorolt rá Kwegyir Aggrey, az accrai f?iskola tanára, aki els?ként k?vetelte, hogy afrikai t?rténelmet, kultúrát és nyelveket tanítsanak a gyerekeknek (akik teljes mértékben a brit tanrendet k?vették).

A diploma megszerzése után a katolikus szemináriumban folytatta tanulmányait és Aksima város katolikus iskolájában tanított. Ebben az id?ben komolyan foglalkoztatta a gondolat, hogy belép a jezsuiták k?zé. Ekkor találkozott Samuel R. Wooddal, aki a Brit-Nyugat-Afrika Nemzeti Kongresszus f?titkára volt, amely négy brit gyarmat – Aranypart, Nigéria, Gambia és Sierra Leone – k?ztisztvisel?it t?m?rítette. A szervezet célja ekkor óvatos reformok révén a részleges ?nkormányzat kivívása volt. Rajtuk keresztül ismerkedett meg Edward W. Blyden nézeteivel, aki az els?k k?z?tt fogalmazta meg a pánafrikanizmus alapelvét: ?Egyek vagyunk a veszélyben és egyek a biztonságban. Egyesülten gy?zedelmeskedünk, megosztva elbukunk.”

1935-ben az Egyesült államokba utazott, hogy fels?fokú tanulmányait elvégezze. 1939-ben f?iskolai diplomát kapott a pennsylvaniai Lincoln Universityn, 1942-ben teológiai tanulmányai révén szerezte második diplomáját. A University of Pennsylvania tanulójaként 1942-ben tanári, majd a k?vetkez? évben filozófia szakon szerzett egyetemi diplomát. A Lincoln Universityn politikatudományt oktatott és megválasztották az Afrikai Diákok Amerikai és Kanadai Szervezetének (African Students Organization of America and Canada) eln?kévé. Az egyetemi évei alatt részt vett a diákok színjátszó k?rének el?adásaiban és publikált egy írást az afrikai gyarmatok kormányzásáról a The Lincolnian cím? diákfolyóiratban.

Az Egyesült államokban t?lt?tt évei során számos alkalommal ellátogatott és prédikált Philadelphia és New York fekete presbiteriánus templomaiban. Politikai és teológiai k?nyveket olvasott és megismerkedett Marcus Garvey eszméivel, a pánafrikanizmus gondolatával. 1943-ban ismerkedett meg a trinidadi származású marxista politikussal, C. L. R. Jamesszel, akit?l megtanulta, ?hogyan m?k?dik egy f?ldalatti mozgalom”.

1945 májusában Londonba k?lt?z?tt és eredetileg a London School of Economicson akarta folytatni tanulmányait. Azonban George Padmore-ral való találkozását k?vet?en segített megszervezni az 5. Pánafrikai Kongresszust Manchesterben. A kongresszus után félretette tanulmányait és megalapította a Nyugat-Afrikai Nemzeti Titkárság (West African National Secretariat, WANS) szervezetet, amely Afrika dekolonizációját t?zte ki célul. Ezzel egy id?ben a Nyugat-Afrikai Diákok Egyesülete (West African Students' Union, WASU) aleln?ke lett.

élete során számos díszdoktori címet kapott, t?bbek k?z?tt a Lincoln University, a Moszkvai állami Egyetem, a Kairói Egyetem, a krakkói Jagelló Egyetem, illetve a kelet-berlini Humboldt Egyetemt?l.

Visszatérés az Aranypartra (1947)

1947-ben az aranyparti értelmiség a gyarmat ?nállóságának el?készítése felé tett els? lépésként létrehozta az Egyesült Aranyparti Gy?lést (United Gold Coast Convention, UGCC), egy helyi ügyvéd, Dr. Joseph Danquah vezetése alatt. Danquah ?tlete volt, hogy a mozgalom támogatottságának kiterjesztése érdekében egy f?állású szervez?t vegyenek fel, és választásuk végül Nkrumahra esett. A szervezet célja a brit gyarmat részleges ?nkormányzatának, majd végül függetlenségének megszerzése békés eszk?z?kkel, a britek által diktált feltételek tiszteletben tartásával. Nkrumah elfogadta az UGCC f?titkári pozícióját és Aranypart felé indult, Sierra Leone, Libéria és Elefántcsontpart érintésével végül 1947. december 10-én tért vissza hazájába.

Politikai szervezkedés és b?rt?n (1947–1951)

1948 februárjában a gyarmati rend?rség tüzet nyitott a második világháborús afrikai veteránok tüntetésére, majd ezt k?vet?en Accra, Kumasi és más nagyvárosokban is felkelések t?rtek ki. A brit gyarmati kormányzat azt gyanította, hogy a felkelések m?g?tt az UGCC áll, ezért letartóztatták Nkumaht és a párt más vezet?it. Hamarosan azonban kiderült ártatlanságuk és szabadon engedték ?ket.

Kiszabadulása után k?rutat tett az országban és az útjába es? k?z?sségekben beszédeket mondott, amelyben azonnali ?nkormányzatot k?vetelt. Szervez?munkájának k?sz?nhet?en hamarosan rengeteg k?vet?je akadt, k?ztük a gyarmat egyik legf?bb exportcikkét, a kakaóbabot el?állító termel?k. Nkrumah k?vetelte a n?k bevonását a választási folyamatokba, pedig ebben az id?ben a n?i választójog még a fejlett európai országokban sem volt általános. Mellé álltak a szakszervezetek is és Nkrumah, akit már nem elégítettek ki az UGCC mozgalom céljai és akit baloldali nézetei szembeállítottak az UGCC t?bbi vezet?jével, hamarosan ?nállósodott. 1949 júniusában megalapította saját pártját, a Convention People’s Partyt (CPP). Nkrumah amerikai és londoni tapasztalatai alapján kezdte megszervezni a CPP-t.

A britek ekkor kezdték megreformálni Aranypart alkotmányát, amely Afrikában el?sz?r általános választásokat, fekete t?bbség? nemzetgy?lést és egy fekete t?bbség? kormányt ígért a gyarmatnak (a javaslatokat el?sz?r megfogalmazó Coussey-jelentés 1949 novemberében készült el). Az új alkotmány értelmében, amelyet a helyi k?zéposztály és értelmiség képvisel?i (az UGCC f? támogatói) szerkesztettek, a választójogot vagyoni és j?vedelmi k?vetelményekhez k?t?tték. Nkrumah ekkor ?sszehívta a szakszervezetek, a CPP, a farmerek, a világháborús veteránok és az ifjúsági szervezetek képvisel?it. A Ghánai Népgy?lés (Ghana Representative Council, GRC) tagjai általános választójogot, a t?rzsi vezet?k fels?házát és nagyobb ?nállóságot k?veteltek, az 1949 októberében megfogalmazott alkotmánymódosító javaslatokat azonban a brit kormányzat elvetette.

Nkrumah, aki k?vet?inek azt ígérte, hogy a politikai ?nállóság megszerzése minden gondjukra megoldást kínál, hamarosan kijelentette, hogy az alkotmánymódosítás brit terve ?szemfényvesztés és csalás”, és 1950. január 1-jét?l aktív ellenállásra szólította fel a lakosságot. Az aktív ellenállás alatt polgári engedetlenséget, a hatóságokkal való együttm?k?dés megtagadását, sztrájkot és bojkottot értett, de hamarosan felkelések és véres ?sszecsapások t?rtek ki. A brit f?kormányzó, Sir Charles Arden-Clarke ekkor szükségállapotot hirdetett ki a gyarmaton, kijárási tilalmat rendelt el és letartóztatta Nkrumaht és a CPP más vezet?it. Nkrumaht bíróság elé állították és háromrendbeli felbujtás és lázítás vádjával 3 évi b?rt?nbüntetésre ítélték. A britek ekkor azt hitték, hogy sikerült a mozgalmat megt?rni.

?Sajnálom, hogy mostanában nem volt id?m írni, de meglehet?sen elfoglalt voltam a mi kis Hitlerünkkel és a puccskísérletével”. Részlet Sir Charles Arden-Clarke ghánai brit f?kormányzó egyik magánleveléb?l, amelyben Nkrumahra és az aktív ellenállási mozgalomra utal.

Parlamenti választások és gy?zelem (1951)

A Christiansborg vár az 1930-as években. El?bb kül?nb?z? európai keresked?k, majd a brit gyarmati k?zigazgatás székhelye volt. Ghána függetlenségének kikiáltása után Nkrumah k?lt?z?tt az épületbe.

A vezet?k beb?rt?nzése ellenére a CPP továbbra is a legnépszer?bb párt volt, és minden jel arra mutatott, hogy az 1951 februárjára megszervezett választásokon gy?zelmet arat majd. Nkrumah elérte, hogy b?rt?nbüntetése ellenére felkerülj?n a választói jegyzékre, és a február 5–10. k?z?tt megtartott választások során a CPP a 38 parlamenti helyb?l 34-et megszerzett (további hét parlamenti tagot a britek neveztek ki). Február 12-én Arden-Clarke elrendelte, hogy szabadon engedjék, majd 13-án magához rendelte a kormányzói székhelyére, a Christiansborg várba, és megbízta Aranypart, illetve új nevén Ghána els? kormányának megalakításával. Február 20-án tartotta alakuló ülését az új t?rvényhozás, ahol Nkrumaht a kormány vezet?jének, Emmanuel C. Quistet pedig a t?rvényhozás eln?kének választották. 1952. március 10-én kezdeményezésére módosították az alkotmányt, és létrehozták a minisztereln?ki pozíciót, amelyre március 21-én 31 igen szavazattal 8 tartózkodás mellett Nkrumaht választották meg.

Az új alkotmány értelmében, amire Nkrumah és a kormány felesküd?tt, a rend?rség, az igazságszolgáltatás, a hadsereg, a pénzügyek és a külügyek irányítása a britek kezében maradt. Nkrumah ezzel nem volt elégedett, ezért 1953. július 10-én beterjesztett a t?rvényhozásnak egy javaslatot (Motion of Destiny), amelynek értelmében Ghána elnyerte volna függetlenségét a brit Nemzetk?z?sség teljes jogú tagjaként ?olyan gyorsan, ahogyan azt a szükséges alkotmánymódosítások lehet?vé teszik”. Bár a brit kormánynak súlyos kétségei voltak afel?l, hogy Nkrumah kormánya és Ghána felkészült-e a függetlenségre, a k?vetkez? évben mégis új alkotmányt hagytak jóvá Ghánának, amelyben a külügyek és a hadügyek kivételével teljes ?nállóságot biztosítottak a kormánynak.

Második választások és problémák (1954)

Az 1954-es alkotmánymódosítás után ismét választásokra került sor, amit a CPP ismét f?lényesen nyert. Nkrumah ekkor már nagy léptekkel haladt a függetlenség elnyerése felé, de a brit gyarmatbirodalom korábbi büszkeségében eddigre általános lett a z?rzavar, a keser?ség és az er?szak.

A válság legf?bb oka a kakaó termesztéséb?l származó j?vedelem elosztása volt. A brit hatóságok, hogy a termel?ket a világpiaci árak ingadozásától megóvják, létrehozták a Kakaó Marketingtanácsot (Cocoa Marketing Board, CMB). A CMB minden évben garantált áron vásárolta fel a termel?k áruját, végezte az osztályozást, csomagolást, értékesítést és szállítást. Nkrumah, amint hatalomra került, arra utasította a CMB vezetését, hogy a termel?i árakat olyan alacsonyan tartsa, amennyire csak lehetséges – a világpiaci és a termel?i ár kül?nb?zetét pedig kül?nféle fejlesztési, szociális projektekre szándékozott fordítani. Hamarosan azonban a CMB a korrupcióról és a rossz gazdálkodásról lett híres, a CPP támogatóinak gátlás nélkül osztogattak hiteleket, állásokat, szerz?déseket, jutalékokat. Egy hivatalos vizsgálat feltárta, hogy a CPP a CMB egyik alvállalatát használta arra, hogy a párt pénztárát felt?ltse, a kakaótermel?ket a pártba bekényszerítse és hogy a kiskereskedelmet felügyelje.

A CPP ellen?rzése alatt álló újságok ekkoriban kezdték Nkrumah dics?ítését, aki amúgy is állandóan a rivaldafényben volt találkozói, beszédei, látogatásai és nagygy?lései révén. Az ?t dics?ít? írások természetfeletti er?ket tulajdonítottak neki, új Mózesnek kiáltották ki, aki népét a h?n vágyott függetlenség felé vezeti. "A végzet embere, Afrika csillaga" volt a ghánai Evening Star 1954. június 19-i címlapján. "Elnyomott feketék millióinak reménye, Ghána megment?je, Vasember, az utcafiúk vezére" volt egy másik címlap. Kora reggelt?l kés? estig hosszú sorok álltak rezidenciája el?tt, akik házassági gondoktól kezdve betegséggel, terméketlenséggel és álláskereséssel kapcsolatos problémáikkal keresték ?t. Nkrumah napjainak minden percét a politikának szentelte, de valahogy mindig talált alkalmat arra, hogy a látogatókkal foglalkozzon.

A kakaó ára

Az 1954-es választások után nem sokkal a nyers kakaóbab egy tonnájának világpiaci ára megháromszorozódott (150 fontról 450 fontra emelkedett) a világháború utáni n?vekv? keresletnek és a termel? országokat sújtó rossz id?járás és betegségeknek k?sz?nhet?en. Nkrumah azonban bejelentette, hogy a kakaó termel?i árát a világpiaci ár harmadán r?gzítik, és a kül?nb?zetet szociális projektekre fordítják. A lépés azonban hatalmas elégedetlenséget keltett az ország k?zponti részén fekv? Asante régióban, ahol Ghána kakaóexportjának felét termelték. A régió k?zpontjában, Kumasi városában termel?k, kakaókeresked?k, export?r?k és üzletemberek tüntettek j?vedelmük megcsapolása ellen és hamarosan létrej?tt a Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (National Liberation Movement, NLM) nev? ellenzéki párt, amely a korrupt k?zponti kormányzattal szembeszállva az Asanti régió és az Asanti nép érdekeit, kultúráját védelmezte.

A Nkrumah és az NLM vezet?i k?z?tti politikai küzdelem hamarosan er?szakos ?sszecsapásokba torkollott, bombatámadást intéztek Nkrumah accrai háza ellen. A brit hatóságokat megriasztotta az er?szak elharapózása és megtagadták a függetlenség megadását, ehelyett ismét választásokat írtak ki.

Harmadik választás és a függetlenség (1956–1957)

Az 1956 júliusára kiírt választásokon Nkrumah és pártja, a CPP ismét gy?zelmet aratott, a 104 parlamenti helyb?l 72-t megszereztek, bár csak a szavazatok 57%-át kapták meg. A választás sikeres lebonyolítása után Nkrumah tovább fokozta a nyomást a függetlenség elnyerése érdekében és végül a brit gyarmatügyi államtitkár bejelentette Ghána függetlenségének napját: 1957. március 6.

Mint az els? függetlenné váló gyarmat vezet?je, Nkrumah nagy nemzetk?zi tekintélyt élvezett, gratuláló táviratot küld?tt Eisenhower amerikai eln?k, Bulganin szovjet, Nehru indiai és Zhou Enlai kínai minisztereln?k. 56 ország küld?tt k?vetséget az ünnepségekre, amelyek hat napig tartottak. Március 6-án éjfélkor Nkrumah hívei k?rében kikiáltotta Ghána függetlenségét.

"Mint egy frissiben vízre bocsátott hajónak, egyedül kell szembenéznünk a nyílt tenger veszedelmeivel. Saját legénységünkre támaszkodhatunk csak, a kapitányra és navigációs képességeire. és én büszkén állok e magányos hajó hídján, ahogyan az felhúzza a horgonyt és kibontja vitorláit, szememhez emelem a kezem, hogy beárnyékoljam a vakító afrikai nap sugarai ellen és a horizontot kémlelem. Annyi minden van még el?ttünk." Részlet a "Ghana: The Autobiography of Kwame Nkrumah" c. k?nyvb?l.

A független Ghána vezet?je (1957–1966)

Nkrumah arcképe egy ghánai pénzérmén. Felirata: "Civitatis Ghaniensis Conditor – Kwame Nkrumah", jelentése: "Kwame Nkrumah, a ghánai állam megalapítója"

A függetlenség elnyerése után Nkrumah, pán-afrikanista nézeteihez híven, továbbra is támogatta a függetlenségükért küzd? vagy azt éppen elnyer? afrikai országokat. 1958-ban például 10 millió font segélyben részesítette a szomszédos Guineát. Hasonló támogatást adott a szomszédos Malinak is, és a három ország hamarosan politikai sz?vetséget k?t?tt. Támogatta Patrice Lumumbát is az 1960–61-es kongói válság során és javaslatot tett kilenc másik afrikai államnak egy "F?parancsnokság" létrehozására, amely a függetlenségükért küzd? gyarmatoknak nyújtana aktív segítséget.

Els? külf?ldi látogatására 1957 júniusában került sor, amikor Londonban részt vett a brit Nemzetk?z?sség tanácskozásán. Ekkor került sor els? találkozására II. Erzsébet brit királyn?vel a Buckingham-palota-ban. A királyn? és Nkrumah meglehet?sen jó kapcsolatot építettek ki, kés?bb a királyn? személyes vendége volt a balmoral-i királyi rezidencián és a királyn? személyes tanácsának (Privy Council) is tagja lett.

Nkrumah ambíciói azonban az afrikai kontinensre ?sszpontosultak és Accrát az afrikai felszabadítási mozgalmak k?zpontjává akarta tenni. 1958-ban megszervezte az ?sszafrikai Népi Konferenciát (All-African, People’s Conference), amelyen a kontinens országaiból t?bb mint 300 politikai párt, szakszervezet és diákmozgalom képvisel?i vettek részt. A Kongresszus számos tagja kés?bb kiemelked? szerepet vívott a függetlenségi mozgalmakban: Tangaknyikából (kés?bb Tanzánia) Julius Nyerere, Dél-Rhodéziából (kés?bb Zimbabwe) Joshua Nkomo, észak-Rhodéziából (kés?bb Zambia) Kenneth Kaunda, Nyasalandb?l (kés?bb Malawi) Hastings Banda, Belga Kongóból (kés?bb Kongói Demokratikus K?ztársaság) Patrice Lumumba, Portugál-Guinea-ból Amilcar Cabral, Angolából Holden Roberto vett részt a két hetes tanácskozássorozaton.

"Függetlenségünknek nincs jelent?sége, hacsak nem tudjuk ?sszek?tni az egész kontinens teljes felszabadításával!"
Részlet Kwane Nkrumah-nak a függetlenség kikiáltásakor mondott beszédéb?l.

1960. március 6-án új alkotmányra tett javaslatot, amely Ghánának k?ztársasági államformát adott volna (korábban a brit uralkodó volt az államf?) és a terv része volt, hogy Ghána id?vel beleolvad a szabad afrikai államok uniójába. 1960. április 19–27. k?z?tt tartották a népszavazást az alkotmánytervezetr?l, amely sikeres volt és ezzel egy id?ben a k?ztársasági eln?ki választást, amelyet Nkrumah nyert meg (ellenfele az UGCC-s Danquah volt). 1961-ben megalapította a Kwame Nkrumah Ideológiai Intézetet (Kwame Nkrumah Ideological Institute), amelynek célja a ghánai k?zalkalmazottak képzése és a pánafrikanizmus eszméjének terjesztése volt. 1963-ban a Szovjetuniótól megkapta a Nemzetk?zi Lenin Békedíj kitüntetését, még ebben az évben Ghána alapító tagja lett az Afrikai Unió (Organization of African Unity, OAU) szervezetének.

?kényuralom és diktatúra

Az 1954-es év volt Nkrumah politikai pályafutásának csúcspontja. Sikerrel szállt szembe a mindenható brit birodalommal, kivívta Ghána függetlenségét és t?bb, mint 80%-os t?bbséggel nyerte meg az els? szabad választásokat. Még ebben az évben elkezd?d?tt az a válság, amely végül bukásához vezetettt.

A kakaó világpiaci árának megháromszorozódása és a k?zponti felvásárlási ár r?gzítése elidegenítette egyik legnagyobb támogatóbázisát, a kakaótermel?ket és -keresked?ket. Bár Nkrumah a nyereséget kül?nféle fejlesztési programokra kívánta fordítani, az feladattal megbízott szervezetek azonban hamarosan a nepotizmus, a korrupció és az elnyomás eszk?zei lettek.

A politikai elégedetlenség és az új ellenzéki párt, a NLM fellépése miatt 1958-ban megszületett két új t?rvény, amelyek jelent?sen megcsorbították a ghánai emberek szabadságjogait. Az 1958-ban hozott Industrial Relations Act még a szakszervezetek meger?sítését célozta: létrehozta a szakszervezetek sz?vetségét (Trades Union Congress, TUC), k?telez?vé tette a vállalatok vezetése és a dolgozók k?z?tti kollektív szerz?dés megk?tését, valamint k?telez?vé tette, hogy a szakszervezeti járulékot a munkaadók vonják le. Egy 1959-es kiegészítés azonban minden szakszervezetnek k?telez?vé tette, hogy a TUC tagja legyen és 1960-ban t?rvényben k?telezett minden k?zalkalmazottat, hogy szakszervezeti tag legyen. 1959-t?l a CPP úgy kezelte a TUC-t, mint a párt egyik szervezetét: a szakszervezeti vezet?k kinevezését?l kezdve m?k?désükig mindenbe beleszóltak a CPP vezet?i, a sztrájkhoz való jogot pedig gyakorlatilag elt?r?lték.

Egy állítólagos ellenzéki ?sszeesküvés miatt született meg a Preventive Detention Act, amelynek értelmében a kormánynak lehet?sége nyílt letartóztatni és fogva tartani bárkit, anélkül hogy formálisan vádat kellett volna emelnie ellene. Nkrumah célja a t?rvény megalkotásával az ellenzéki t?rekvések elfojtása volt. A t?rvény egyik áldozata Dr. Danquah volt, Nkrumah régi politikai ellenfele, aki 1965-ben a b?rt?nben, s?tétzárkában halt meg, mivel megtagadták t?le a szükséges orvosi ellátást. A t?rvény hamarosan széles k?rben alkalmazott eszk?ze lett az ellenzék elnyomásának: 1958-ban csak 38, 1961-ben 311, 1963-ban 586 és 1965-ben már t?bb, mint 1200 embert vettek ?rizetbe ezen a jogcímen.

Amikor 1961-ben a vasúti dolgozók sztrájkot szerveztek, Nkrumah elrendelte a sztrájk vezet?inek és az ?ket támogató ellenzéki vezet?k letartóztatását. Bár korábban maga is számos sztrájkot szervezett a britek ellen, de most már nem volt helye a kormány, illetve az általa felügyelt iparosítási politika elleni mozgolódásnak. Nkrumah kijelentette, hogy a dolgozók jogainak védelmez? szakszervezetek napja leáldozott, új szerepük, hogy a kormánnyal együttm?k?désben mozgósítsák a Ghána fejl?déséhez szükséges munkaer?t.

A Preventive Detention Act egyre elterjedtebb használata széles k?r? elégedetlenséghez vezetett Nkrumah és pártja ellen. A CPP emberei egyre gyakrabban arra használták fel a t?rvény adta lehet?ségeket, hogy ártatlan embereket tartóztassanak le és utána elkobozzák vagyonukat, vállalkozásaikat vagy éppen elfoglalják hivatalukat. A Nkrumah-hoz k?zel álló tanácsadók egyre kevésbé mertek beszámolni Ghána belügyeir?l, mivel attól tartottak, hogy a kormányzati politika bírálatával vádolják meg ?ket. Amikor a ghánai kórházakban elfogytak a gyógyszerek, egyszer?en senki nem merte erre felhívni a figyelmét. Mindek?zben Nkrumah egyre megk?zelíthetelenebb lett, mivel a korábbi gyilkossági kísérlet után újabb merényletekt?l tartott.

Az 1964-ben tartott népszavazáson végül bevezették az egypártrendszert és a CPP lett Ghána egyetlen legális pártja. Ugyanekkor Nkrumah-t életfogytig kinevezték mind Ghána, mind a CPP eln?kének.

Nkrumah elk?telezettsége Ghána iparosítása mellett olyan nagy volt, hogy a k?ltségekkel nem t?r?dve megaprojekteket indított. Régi barátja, Komla Agbeli Gbedema segítségével, aki a pénzügyminiszteri posztot t?lt?tte be, nekiláttak egy hatalmas vízier?m?, az Akosombo Gát felépítésének a Volta folyó fels?, északi folyásvidékén. A gátat amerikai cégek építették, akik korlátokat állítottak az er?m? által termelt áram felhasználása elé. A gát építését csak k?lcs?n?kkel lehetett fedezni, de a k?lcs?n t?rlesztése olyan terheket rótt a ghánai k?ltségvetésre, hogy hamarosan fel kellett emelni a déli kakaótermeszt?kre kirótt adókat. Az áramot k?zben a helyi lakosság ellátására fordították, ami a két régió k?z?tti feszültségek kiélez?déséhez vezetett. A gátat 1966. január 22-én nagy ünnepség k?zepette Nkrumah adta át.

Nkrumah újjá akarta szervezni Ghána fegyveres er?it is: bevezette a sork?telezettséget, 1959-ben megalakította Ghána haditengerészetét és légierejét. Indiától és Izraelt?l érkeztek a légier? megszervezésében részt vev? tanácsadók, a légier? els? parancsnoka egy indiai tábornok lett, 10 ghánai pilóta képzését kezdték meg izraeli felügyelettel. A haditengerészetet két brit aknaszed? hajó megvásárlásával alakította ki. A ghánai hadsereg fegyveres segítséget nyújtott a Rhodésiában Ian Smith fehér kormánya ellen küzd? lázadóknak és még a vietnámi háborúban is k?zvetíteni próbált: 1966 februárjában éppen Pekingben tárgyalt, amikor kormányát az Ankrah tábornok által vezetett katonai hatalomátvétel megd?nt?tte. Egyes vélemények szerint a hatalomátvétel m?g?tt a CIA állt, amely meg akarta akadályozni, hogy Ghána tovább k?zelítsen a keleti blokk országaihoz.

Szám?zetés és halál

A katonai hatalomátvétel után Nkrumah sohasem tért vissza Ghánába, Sékou Ahmad Touré eln?k vendégeként Guineában, Conakry városától nem messze található villában telepedett le, és Guinea tiszteletbeli k?ztársasági eln?ke lett. Idejét olvasással, levelezéssel és számos látogatójával t?lt?tte. Bár már nem volt k?zszerepl?, továbbra is tartott a nyugati titkosszolgálatoktól, els?sorban a CIA-tól: amikor meghalt a szakácsa, arra gyanakodott, hogy meg akarják mérgezni és a hálószobájában élelmiszert kezdett felhalmozni. Arra gyanakodott, hogy levelezését felbontják, állandó rettegésben élt a merényletekt?l. Egészsége rohamosan hanyatlott, b?rrákot diagnosztizáltak és 1971 augusztusában Romániába, Bukarestbe szállították kórházi kezelés céljából. Itt halt meg 1972. április 27-én, 62 éves korában. Holttestét visszaszállították Ghánába és szül?falujában, Nkrofulban temették el. A sír még ma is látható, de Nkrumah maradványait kés?bb az Accrában felépített nemzeti emlékhelyre szállították át.

Politikai nézetei és kormányzása

Ghána volt az els? afrikai ország, amely az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején elnyerte függetlenségét. A függetlenségi mozgalmak, akár békésen, akár fegyveres er?vel t?rekedtek céljuk elérésére, a legt?bb esetben anti-imperialista és anti-kapitalista elveket képviseltek, és a legt?bb képvisel?jük, k?ztük Nkrumah is, tagadta, hogy a kapitalista társadalmakra jellemz? konfliktusok jelen lennének Afrikában. A hagyományos afrikai társadalom jellemz?ire hivatkozva választotta a szocialista politikai berendezkedés útját, és egyszemélyben kívánta Ghánát modern, szocialista alapokon nyugvó társadalommá és gazdasággá átformálni.

Az Afrika függetlenségéért küzd? els? politikusgeneráció t?bbi tagjához hasonlóan Nkrumah nagy megbecsülésnek és tiszteletnek ?rvendett mind Ghánában, mint külf?ld?n. Politikai ambíciói nem ismertek határt: miután sikeresen szembeszállt a britekkel és kivívta Ghána függetlenségét, ezzel megnyitva az utat a t?bbi afrikai gyarmat el?tt is, úgy hitte, hogy a sors még ennél is nagy szerepet szán neki. Belf?ld?n a célja az volt, hogy Ghánát ipari nagyhatalommá, Afrika egyik intellektuális k?zpontjává és ideális szocialista társadalommá formálja, ami a t?bbi afrikai államnak példaként szolgálhat. Afrika egységér?l is álmodott és politikai, gazdasági és katonai nagyhatalomként képzelte el az egyesült f?ldrészt, amely vezetésével egyenl? lesz az Egyesült államokkal és a Szovjetunióval. Azt hitte, hogy képes lesz véghez vinni, amit Lenin és Marx vitt véghez Európában, vagy amit Mao Ce-tung vitt véghez Kínában.

"Ghánában a szocialista fejl?dést útját választottuk a fejl?dés érdekében. Teljes foglalkoztatottságot akarunk elérni, szociális lakásokat és egyenl? esélyeket biztosítunk mindenkinek kulturális és oktatási téren, a legmagasabb szinten." Részlet Nkrumah egyik beszédéb?l.

Nkrumah hamarosan kommunista vezet?kkel, a szovjet blokkba tartozó országokkal kezdte felvenni a kapcsolatot, amikor a nyugaton éppen csúcspontján volt a kommunizmusellenes hisztéria.

Nkrumahizmus

Kitalált egy új ideológiát, a "nkrumahizmust", amelyet a nevét visel? ideológiai intézetben kutattak és fejlesztettek. A dollármilliókat felemészt? intézetben baloldali politológusok tanulmányozták ezt az ideológiát, amit er?feszítéseik ellenére sosem sikerült pontosan megfogalmazni. 1960-ban még "komplex politikai és társadalomfilozófiai rendszernek" nevezték, majd kés?bb azt állították, hogy a tudományos szocializmuson alapul. 1964-ben az intézet a k?vetkez? meghatározást adta ki:

"A nkrumahizmus az új Afrika ideológiája, szabad és független az imperializmustól, kontinentális léptékben szervezett és alapja az Egy és Oszthatatlan Afrika, amely nézeteit a modern tudomány és technológia vívmányaira és arra a hagyományos afrikai eszmére építi, mely szerint minden ember szabad fejl?dése a k?z?sség szabad fejl?désén alapul."

A nkrumahizmus, illetve modernizált formája, a neo-nkrumahizmus a mai napig a CPP hivatalos politikája.

Egypártrendszer és elnyomás

Az ideológiai alapok ellenére a függetlenség kikiáltása után nem sokkal nekilátott a demokratikus intézmények elbontásának és ?nkényuralmi rendszere kiépítésének. 1959-ben az alkotmány módosításával elt?r?lte a regionális gy?léseket, majd 1961-ben életfogytiglani k?ztársasági eln?knek neveztette ki magát, ezzel egyid?ben betiltotta az ellenzéki pártokat és a CPP vezetésével egypártrendszert alakított ki. érvelése szerint az afrikai országoknak annyi nehézséggel kell szembenézni a gyarmati múlt leküzdése során, hogy csak er?s kormányzat képes ezeket legy?zni, amihez viszont az egypártrendszer a legmegfelel?bb politikai forma. Csakis így lehet a t?rzsi-vallási-nyelvi ellentéteket, a régiók széthúzását áthidalni, a nemzeti ?ntudatot kialakítani és a gazdaság építéséhez szükséges er?forrásokat mozgósítani.

A gyakorlatban az egypártrendszert Nkrumah és a CPP vezet?i saját uralmuk fenntartására használták fel. Ahogyan ezt Julius Nyerere, Tanganyika vezet?je fogalmazta meg: "Az ellenzéki pártok csak nyugtalanságot szítanak."

A demokrácia "csak egy túlfinomított kikapcsolódás, olyan szórakozás, amit mi itt Afrikában nem engedhetünk meg magunknak, mert túl kevés az id?nk és túlságosan sok a feladatunk." Julius Nyerere

A gyakorlatban azonban sem az egypártrendszerek, sem a diktatúrák nem járultak hozzá a politikai stabilitáshoz. Az 1958-as Preventative Detection Act (PDC) az ellenzék elnyomásának eszk?ze lett. Az 1960-as alkotmány értelmében joga volt rendeletekkel kormányozni, a parlament d?ntéseit megsemmisíteni, bármely k?ztisztvisel?t, a fegyveres er?k vagy a bíróságok bármely tagját elbocsátani. Kül?nleges pénzügyi alapot hozott létre (President's Contingency Fund), amelyet kivont a parlament ellen?rzése alól. A PDC t?rvényt a parlamentben ellenz? 12 képvisel? k?zül 11 b?rt?nbe került. 1961-ben b?ncselekmény lett az "államf? személye és méltóságával szemben tanusított tisztelenlen viselkedés". A CPP-n keresztül a ghánai társadalmat ellen?rz? szervezetek hálózatát hozta létre: council of Ghana Women, Vanguard Activists, Worker's Brigades, Young Pioneers. Hamarosan azonban a CPP az egymással vitatkozó, verseng? frakciók csatatere lett.

1964-ben Nkrumah elhatározta, hogy Ghánában bevezeti az egypártrendszert, és ezt népszavazás útján akarta elérni. A szavazás el?tt az állami média azzal fenyeget?z?tt, hogy a távolmaradókat vagy "nem"-mel szavazókat megtorlás éri. A szavazást, a hagyományokkal ellentétben, nyíltan rendezték meg és a szavazatokat kül?n dobozokban gy?jt?tték. A "nem" szavazatok ládái leggyakrabban a helyi CPP képvisel? szeme el?tt helyezték el, egyes k?rzetekben ezeken a ládákon nem volt nyílás a szavazócéduláknak. A hivatalos eredmények szerint a választók 96%-as vett részt és 99,9%-uk igennel szavazott. Az ellenzék fellegvárának számító Asante régióban egyetlenegy "nem" szavazatot sem regisztráltak. Gyakorlatilag az egypártrendszer hivatalossá válása nem sok változással járt: ellenzék már nem létezett és a CPP sem igazán m?k?d?tt. A párt soha nem találkozó bizottságok gy?jt?jévé vált, a székház épülete elhanyagolt lett, a két felvonó sosem m?k?d?tt és rettenetes b?z áradt a vizesblokk fel?l. Nkrumah 1964 után már nem is látogatott el ebbe az épületbe. Már a választásokon sem volt szükség a párt gépezetére: az 1965-?s választásokon Nkrumah választotta ki a képvisel?ket, akik egyedüliként indultak a választásokon.

A párt és a kormány megkerülésével egyre és egyre t?bb kormányzati funkció a Nkrumah rezidenciáján, az Accra egyik északi kertvárosában található Flagstone House-ben létrehozott titkárságokon keresztül m?k?d?tt. Egyre t?bb terület került Nkrumah személyes ellen?rzése alá: a fels?oktatás, külkereskedelem, belbiztonság, afrikai ügyek, parlamenti ügyek, k?ztisztvisel? és a hadsereg felügyelete.

Korrupció

Lépésr?l lépésre Ghána új vezet?i egyre nagyobb személyes hatalomra tettek szert, ahogyan befolyásuk alá vonták a társadalom és a gazdaság minden szegletét. Hatalmukat a személyes pártfogás rendszerén keresztül fejtették ki: a kormányzati hivatalokat a párt tagjaival t?lt?tték fel, a szakszervezetek és a termel?k érdekvédelmi csoportjait a kormány támogatására kényszerítettek, a sajtó csakis a kormánypropagandát k?z?lhette, a politikai vita kimerült a Nkrumah-t dics?ít? dalok énekelésében.

Nkrumah miniszterei k?zt bevett szokás volt, hogy minden külf?ldi befektet?t?l 10%-os sikerdíjat k?veteltek. Ahogyan Krobo Edusei belügyminiszter 1961-ben fogalmazott: "A szocializmus nem jelenti azt, hogy ha sok pénzed van, akkor nem tarthatod meg." Edusei felesége 1961-ben 3000 font érték?, arannyal borított ágyat rendelt Londonból, majd néhány évvel kés?bb Edusei bevallotta, hogy tizennégy háza, egy luxusnyaralója, londoni lakása, számos luxusautója és hat külf?ldi bankszámlája volt. Nkrumah a Nemzeti Fejlesztési Társaságon (National Development Corporation, NDC) keresztül gy?jt?tte a ken?pénzeket. Egy g?r?g üzletember 1 millió dollárral fizetett t?bbet kormányzati ingatlanok megvásárlása során, a kül?nb?zet Nkrumah számláját gyarapította.

1961-ben Nkrumah nyilvánosan ígéretet tett a korrupció kiirtására, kül?nleges vizsgálóbizottságot hozott létre, amelynek jelentését azonban nem hozták nyilvánosságra.

Külpolitika

Nkrumah egyik legnagyszabásúbb álma volt Afrika egységének megteremtése, az Afrikai Egyesült államok létrehozása volt, természetesen Ghána vezetésével. Fáradhatatlanul járta az újonnan felszabadult országokat, hogy azokat a pánafrikanizmus eszméje mellé állítsa, bár azok egyel?re nem hajlottak a frissen megszerzett nemzeti függetlenség feladására. Nkrumah egyik jelent?s külpolitikai sikere volt az Afrikai Unió (Organisation of African Unity, OAU) 1963-as megalakítása, amely azonban távol állt az általa elképzelt politikai és gazdasági uniótól. Amikor az OAU alapító ülésén javaslatot tett, hogy "itt és most, minden független afrikai állam csatlakozzon az afrikai államok sz?vetségéhez", senki sem támogatta. A vezet? afrikai politikusokat sértette az a hangnem, ahogyan Nkrumah kioktatta ?ket az afrikai egység fontosságáról és id?szer?ségér?l. élesen bírálta Julius Nyenyere terveit, aki egy kelet-afrikai uniót javasolt, mivel ez veszélyeztette volna álmait. Miután ideológiáját, a nkrumahizmus a tudományos szocializmus alapjaira helyezte, rendszeresen a nyilvánosság el?tt bírálta az "afrikai szocializmust" k?vet? vezet?ket elmaradott nézeteik miatt. A nyugat-afrikai frankofón országokat azzal vádolta, hogy a francia neokolonialista, újgyarmatosító t?rekvések kiszolgálói.

Sokkal komolyabb ?sszet?zésbe keveredett Ghána k?zvetlen szomszédaival – Togo, Nigéria, Elefántcsontpart, Fels?-Volta és Niger – mivel támogatta az itt m?k?d? fegyveres ellenzéki csoportokat annak reményében, hogy azok hatalomra kerülnek. A togói eln?k, Sylvanus Olympio ellen elk?vetett sikertelen merényletkísérlet után hét afrikai állam azzal fenyegette meg Nkrumah-t, hogy megszakítják diplomáciai kapcsolataikat Ghánával. Ennek ellenére az Afrikai ügyek Hivatala (Bureau of African Affairs) továbbra is kilenc országban üzemeltetett ügyn?khálózatokat és folytatta az ellenzéki csoportok kiképzését kelet-német és kínai támogatással. 1965-ben sikertelen merényletet k?vettek el a nigeri eln?k, Hamani Diori ellen, a merényl?t Ghánában és Kínában képezték ki. A merénylet támogatása miatt éles kritikákat kapott, de Nkrumah csak ennyit válaszolt: ha már létrej?tt volna a politikai unió, akkor most nem lenne szükség ilyesfajta akciókra. Mindezek ellenére Nkrumah egyetlen afrikai válságból sem maradhatott ki – Kongó, Rhodézia, Dél-Afrika – és állandóan egy Afrikai F?parancsnokság felállítását javasolta, amely fegyveresen avatkozott volna be a felszabadítási harcokba.

A világpolitikai színtéren is rendszeresen megjelent és k?zvetíteni próbált a szovjet-kínai kapcsolatokban, illetve a vietnámi háborúban. 1966-ban éppen itt készült ismét k?zvetíteni, amikor pekingi látogatása során a hadsereg átvette a hatalmat Ghánában.

Gazdaságpolitika

Kwame Nkrumah arcképe 1989-es szovjet bélyegen

Iparosítás

A függetlenség kikiáltásakor Ghána valutatartalékai elérték a 481 millió dollárt. A legf?bb exportcikk, a kakaó világpiaci ára kedvez? volt és minden jel arra mutatott, hogy megfelel? források állnak majd rendelkezésre a ghánai gazdaság és társadalom fejlesztéséhez. Nkrumah a kormányzati irányítással végrehajtott, a k?ltségvetésb?l finanszírozott gazdaságfejlesztésben hitt, mivel csak így tartotta az Ghána el?tt álló problémák megoldását. A függetlenség kikiáltását k?vet? években számtalan iskola, kórház, utak és hidak épültek. Hogy megt?rje Ghána függését a kakaótól, új iparágakat akart meghonosítani, t?bbek k?z?tt az ország bauxitkészleteire alapozva aluminiumipart akart teremteni. A szükséges elektromos áram el?állítása érdekében vízier?m? építését rendelte el a Volta folyón.

Nkrumah azonban nem volt elégedett a haladás sebességével és mindig újabb, nagyobb projekteket indított: gyárak, kohók, bányák és kik?t?k épültek, elkészült Afrika legnagyobb szárazdokkja, amely persze kihasználatlanul állt. Egy romániai üzletember javaslatára hatalmas k?ltséggel vasbeton silókat épített, de az építkezés befejezése után kiderült, hogy teljesen használhatatlanok. Ebben az id?ben minél nagyszabásúbb, minél k?ltségesebb javaslattal állt el? valaki, annál biztosabb volt, hogy megragadja Nkrumah figyelmét: egy gyógyszergyár felépítésekor a tízszer drágább tervet valósították meg, egy cip?gyár vezet?inek luxusbungalókat és modern irodaépületet húztak fel.

Ezzel egyid?ben a kakaó világpiaci ára lezuhant: a ghánai exportbevételek 55-75%-át kitev? termény ára 1946–59 k?z?tt átlagosan 42,4 dollárcent volt fontonként, 1960–69 k?z?tt csak 29,3 cent volt, míg 1965-ben csak 19,1 cent volt. Az 1960-as évek elején az id?járás Afrikában igen kedvez? volt a kakaótermelésnek: 1960–65 k?z?tt a világ kakaótermelése 2,2%-kal n?tt évente, 1964/65-ben az el?z? évhez képest 25%-kal n?tt a termelés, ami a világpiacon túlkínálathoz és az árak ?sszeomlásához vezetett. 1961-ben Nkrumah államosította a kakaóipar vállalatait és létrehozott egy sor, a termelést, feldolgozást és exportálást felügyel? állami vállalatot, amelyek hamarosan szintén a korrupció és a rossz menedzsment példaképei lettek. Ghána gazdasági n?vekedése, amely 1960-ig évi 9-12% k?z?tt volt, 1961 után évi 3%-ra cs?kkent. A munkanélküliség n?tt, az élelmiszerárak az 1950-es szinthez képest 250%-kal, csak 1965-ben 66%-kal n?ttek. Eddigre Ghána az importkorlátozások miatt élelmiszerhiánnyal nézett szembe.

A kiadások rohamos n?vekedése és a bevételek rohamos cs?kkenése miatt a kormánynak hamarosan megszorító intézkedések bevezetéséhez és külf?ldi k?lcs?n?k felvételéhez kellett folyamodni. 1961. szeptemberében elfogadták a "Compulsory Savings Act" t?rvény, amelynek értelmében minden dolgozó béréb?l 5%-ot levontak, hogy a k?lcs?n?k t?rlesztését finanszírozzák. A t?rvény kihirdetése után általános sztrájkot szerveztek a korábban Nkrumah-t támogató szakszervezetek. Nkrumah szocialista alapon próbálta átszervezni a gazdaságot és szigorúan korlátozta a kormány kiadásait, ami t?bbek k?z?tt érintette a kakaóültetvények permetezéséhez adott támogatást is.

Agrárpolitika

A mez?gazdaság területén igyekezett cs?kkenteni az ország függését a kakaóexporttól, mivel ezt is a gyarmati rendszer maradványának tartotta. Az általa létrehozott Mez?gazdasági Fejlesztési Alap ("Agricultural Development Board") feladata volt, hogy a szektort felügyelje, szabályozza és k?zvetlen támogatásokkal újabb iparn?vények meghonosítását támogassa. Céljainak elérése érdekében újabb és újabb állami szervezeteket hozott létre: The Industrial Development Corporation, The Management Development and Productivity Institute valamint The Ghanaian Business Bureau.

A mez?gazdaság átalakítása érdekében hatalmas állami farmokat hozott létre, amelyek pénzügyi és technikai segítséget, kedvezményes importlehet?ségeket kaptak az államtól, a magántermel?k rovására. Ennek k?vetkezményeként a kistermel?knek juttatott pénzügyi támogatások reálértéke az 1960-as szintr?l (100) 1965-re 37%-ra cs?kkent, az exportbevételeb?l a kakaótermel?knek juttatott j?vedelem az 1960-as 72%-ról 1965-re 41%-ra zuhant. A megsz?n? támogatások miatt a rovarirtószerek felhasználása 1965-ben nem érte el az 1960-as szint 2%-át. A termel?k természetesen nem nézték tétlenül, hogy legf?bb j?vedelmi forrásuk elapad és illegálisan, a határon keresztül kezdték értékesíteni a nyers kakaót, illetve nem telepítettek új ültetvényeket: az 1965-?t k?vet? 15 évben Ghána kakaótermése 50%-kal cs?kkent. Az állami farmok, amelyeket a CPP támogatói irányítottak és üzemeltettek, igen k?ltséges importált gépekkel szerelték fel, ennek ellenére a farmok hozamai nem érték el a kistermel?k termésátlagainak ?t?dét sem.

K?ltségvetési politika

Ghána 1957-ben Afrika egyik gazdaságilag legstabilabb országa volt: f? exportcikke, a kakaó világpiaci ára rekordmagasságban volt, a k?ltségvetés tartalékai meghaladták a 480 millió dollárt. Erre alapozva kezdte meg Nkrumah a társadalmi és gazdasági fejlesztési projekteket, amiket pénzügyminisztere minden további nélkül finanszírozott. Ennek eredményeként 1965-ben Ghána lényegében cs?dbe jutott. 1959 és 1964 k?z?tt 430 millió dollárt k?lt?ttek lényegében veszteséges állami vállalatok megalapítására, ek?zben a k?ltségvetés forrásait a k?ztisztvisel?k juttatásai is alaposan megcsapolták, akik ragaszkodtak a brit gyarmati k?zigazgatás tagjainak juttatott b?kez? fizetéshez, lakáshoz és nyugdíjhoz.

1961-ben a kormánynak adókat kellett emelni, hogy a k?ltségvetés egyensúlyát helyre tudja állítani, de erre sztrájkok t?rtek ki. Nkrumah erre letartóztatta a sztrájk vezet?it, illetve az ellenzék képvisel?it. Az áldozatok k?z?tt volt az 1951-ben kinevezett pénzügyminiszter, Komlah Gbedemah. Az új pénzügyminiszter sem tudott sokat tenni, a kormány küls? adóssága 1963-ra elérte a 183 millió fontot, majd egy évvel kés?bb már a 349 millió fontot. A küls? adósság pontos mértékét senki nem ismerte, mivel senki sem rendelkezett a kül?nb?z? minisztériumok által k?t?tt szerz?dések feletti áttekintéssel. Nkrumah emellett személyesen is aláírt szerz?déseket, az illetékes miniszter megkérdezése vagy értesítése nélkül. A valutatartalékok elfogyása után Nkrumah és a kormány egyre inkább a szállítók által nyújtott k?lcs?n?k, valamint a nagy hitelintézetek (Világbank, Valutaalap) által nyújtott hitelekre támaszkodott. Sajnos a k?lcs?n?k felvételét tanúsító dokumentumokat sem kezelték megfelel?en és a pénzügyminisztérium egyszer?en nem rendelkezett megbízható adatokkal az ország adósságait illet?en.

"Nem volt arra mód, hogy minden külf?ldi hitelegyezményt (Foreign Credit Agreement) felülvizsgáljunk, de arra a problémára sincs megoldás, miszerint nem lehetséges a kormány által megrendelt áruk és szolgáltatások leszállításának ellen?rzése." Részlet a ghánai állami számvev?szék 1962–63-as jelentéséb?l.

Id?nként meglep? dolgok bukkantak fel váratlanul: egy 5 millió fontos hadihajó az újonnan alapított haditengerészet számára, vagy egy 7500 tonna vízkiszorítású luxusjacht Nkrumah részére. Az is el?fordult, hogy a vásárolt javakat egyszer?en nem szállították le. Amikor 1963. február 11-én a kormány ülésén a pénzügyminiszter bejelentette, hogy a valutatartalék 500 000 fontra cs?kkent, Nkrumah el?sz?r nem akart hinni a fülének: 15 percig magába roskadva, némán ült, majd sírva fakadt.

Családja

Nkrumah szerette a n?k társaságát, de nem alakított ki tartós kapcsolatot, mivel nem bízott meg senkiben. Az egyik leghosszabb kapcsolata Arden-Clarke f?kormányzó titkárn?jével, Erica Powell-lel alakult ki, aki 1952-ben érkezett Aranypartra. Nkrumah választási gy?zelmét k?vet?en egyre t?bbsz?r találkoztak, hosszasan beszélgettek a telefonon és 1955-ben Powell csatlakozott Nkrumah-hoz, annak személyi titkára lett. A meg nem er?sített híresztelések szerint szeret?k voltak, de ezt mindketten tagadták. Nkrumah házassága ellenére t?bb mint 10 évig Powell volt az egyik legk?zelibb munkatársa és bizalmasa.

Házassági terveir?l viszont senkinek, még legk?zelebbi bizalmasának sem számolt be. Egyiptomi harcostársát, Gamal Abden-Nasszer tábornokot kérte meg, hogy keressen hozzáill? feleséget neki. Nasszer teljesítette a kérést és a menyasszony, Fathia Rizk az esküv? napján érkezett meg Ghánába és találkozott j?vend?beli férjével. Fathia csak arabul és franciául beszélt, Nkrumah egyik nyelven sem értett. Az esküv?re 1957. december 30-án került sor a minisztereln?ki rezidencián és csak maroknyi kollégája volt jelen, akik aznap reggel még nem is sejtették, hogy mire készül. A házasságból végül négy gyermek született: Francis, Gamal, Samia és Sekou.

Nkrumah magányát és elszigeteltségét a házasság sem enyhítette, 1965-ben ezt írta Powell-nek:

"észrevetted az évek során, amióta ismerlek, hogy milyen magányos vagyok? … Erica, egyedül te tudod és érted ezt, mások nem. A nyilvánosság el?tt mosolyogva és nevetve látnak, de nem is sejtik, hogy a magány és az elszigeteltség terhét hordozom. A házasságom sem oldotta meg ezt – csak feler?sítette és tovább komplikálta."

Maga Powell így vélekedett err?l:

"A tény, hogy Dr. Nkrumah megbánta házasságát, véleményem szerint nem annak a n?nek a hibája, akit feleségül választott, bár még ma sem értem, hogy vehetett feleségül egy ilyen intelligens ember egy fiatal lányt, akit a házasság napján látott el?sz?r és akivel nem tudott szót váltani k?z?s nyelv híján. Véleményem szerint bármilyen n?vel k?t?tt volna házasságot, akkor is megbánja. Természetét?l fogva a magányt kedvelte."

Kwame Nkrumah írásai

Nkrumah életér?l az egyik legjobb forrás 1957-es ?néletrajza ("Ghana"). Az 1961-es "I Speak of Freedom" beszédeinek gy?jteménye, míg az 1963-as "Africa Must Unite" leginkább Ghána szocialista vívmányainak bemutatása. Ezt k?vet?en egyre inkább másokra támaszkodott k?nyvei megírásában, amelyek természetesen a neve alatt jelentek meg. Az 1964-es "Consciencism" cím? k?nyvet feltehet?en két afrikai marxista ideológus írta és a nkrumahizmus egyik alapm?vének szánták. Az 1965-?s "Neo-Colonialism: The Last Stage of Imperialism" (Neokolonializmus: az imperializmus utolsó szakasza) cím? k?nyvét pedig állítólag el sem olvasta. Az 1966. után írt k?nyvei egy megkeseredett ember m?vei.

• "Negro History: European Government in Africa" The Lincolnian, April 12, 1938, p. 2 (Lincoln University, Pennsylvania) Special Collections and Archives, Lincoln University Archiválva 2009. augusztus 17-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Ghana: The Autobiography of Kwame Nkrumah (1957) ISBN 0-901787-60-4
• I Speak of Freedom (1961)
• Africa Must Unite (1963) ISBN 0-901787-13-2
• African Personality (1963)
• Neo-Colonialism: the Last Stage of Imperialism (1965) ISBN 0-901787-23-X
  • magyarul: Neokolonializmus: az imperializmus utolsó szakasza (1967)
• Axioms of Kwame Nkrumah (1967) ISBN 0-901787-54-X
• African Socialism Revisited (1967)
• Voice From Conakry (1967) ISBN 90-17-87027-3
• Handbook for Revolutionary Warfare (1968)
• Consciencism: Philosophy and Ideology for De-Colonisation (1964) ISBN 0-901787-11-6
• Class Struggle in Africa (1970) ISBN 0-901787-12-4
• The Struggle Continues (1973) ISBN 0-901787-41-8
• Revolutionary Path (1973) ISBN 0-901787-22-1

Magyarul

• Neokolonializmus. Az imperializmus utolsó szakasza; ford. Litván Gy?rgy, bev. Sík Endre; Kossuth, Budapest, 1967

További információk

• Dr. Kwame Nkrumah beszéde Ghána függetlenségének kikiáltásakor - a BBC archívumából (.ram). (Hozzáférés: 2008. augusztus 8.)
• Részlet Daniel Yergin és Joseph Stanislaw Commanding Heights c. k?nyvéb?l
• Kwame Nkruma politikai pályafutásának f?bb eseményei id?rendben
• The Kwame Nkrumah Lectures, University of Cape Coast, Ghana, 2007 Archiválva 2008. június 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Dr. Kwame Nkrumah – r?vid életrajz, képek, részletek beszédeib?l

Irodalom

• Birmingham, David. Kwame Nkrumah: The Father of African Nationalism (Athens: Ohio University Press), 1998.
• Davidson, Basil. Black Star – A View of the Life and Times of Kwame Nkrumah (James Currey Publishers, Oxford UK) 1973.
• Francz Norbert. Az alkotmányos dekolonizáció példája: Ghána függetlenedése (Pécs: PTE BTK) 2013.
• Francz Norbert. A független Ghána els? évtizede (Budapest: ELTE BTK) 2016.
• Mwakikagile, Godfrey. Nyerere and Africa: End of an Era, Third Edition (Pretoria, South Africa: New Africa Press), 2006, Chapter Twelve, "Nyerere and Nkrumah: Towards African Unity," pp. 347 – 355.
• Tuchscherer, Konrad. "Kwame Francis Nwia Kofie Nkrumah", Encyclopedia of Modern Dictators, ed. by Frank J. Coppa (New York: Peter Lang), 2006, pp. 217–220.